Miért fontos ellenőrizni az alvázszámot használtautó vásárlás előtt?
A jármű alvázszáma egyértelműen, hivatalosan azonosítja az adott járművet és igazolja annak eredetiségét, továbbá lekérdezések során kiderül jogi háttere és története is. Érdemes tudni, hogy nincs két autó, mely azonos alvázszámmal rendelkezne. Ez a kód minden esetben teljesen egyedi azonosító. Az alvázszámot több helyen is le lehet olvasni. Feltűntetik magán a járművön, továbbá a forgalmiban is, ezért az adatok egyezését mindenképp ellenőrizni kell, nehogy lyukra fussunk.
Az ellenőrzés fontossága
Sokat meg lehet tudni manapság egy autóról akkor, ha ismerjük annak alvázszámát vagy rendszámát. Az ügyfélkapuba már a rendszám is elég egy lekérdezés indításához, melyből megtudhatjuk, hogy volt-e rögzített káresemény, mennyi a futott kilométer, mikor voltak a kötelező műszakik, és hogy eddig hány tulajdonosa volt az autónak. Ezt az alapvető ellenőrzést mindig érdemes elvégezni használtautó vásárlás előtt. Ha mondjuk nagy időközök teltek el a műszakik között, az jelezheti, hogy az autó többször is sokat állt.
Az alvázszámot egy autó esetében általában a vezető oldali ajtó kinyitásakor az ajtó szélén vagy az ülés mellett jobbra találhatjuk, de fel szokták tűntetni a szélvédő és a műszerfal találkozásánál is. Ha ez nem segít, akkor ott a forgalmi engedély, ahol az „E” kódot kell keresni az alvázszámhoz, továbbá a „P.5” kódot a motorkódhoz. Az alvázszám értelmezés során segít, ha tudjuk, hogy a kódban mi mit jelent. A 17 karakterből álló kódban az első 3 karakter a gyártó világkódja, a következő 6 a jármű típusát és kivitelét jelzi, a maradék nyolc pedig a jármű egyedi sorszáma.
Az alvázszám rengeteget elárul az autóról
Sok használtautó hirdetésben hosszú sorokat olvashatunk arról, hogy milyen javítások, szervizek történtek nemrég az autón. Újabb kocsik esetében ezek az adatok rögzítésre kerülnek adatbázisokban, melyeket le is kérhetünk. Régebbi, 15-20 éves autóknál ez nem jellemző, így ott a helyben látott állapot a meghatározó tényező. Ellenőrizhetjük tehát a szervizperiódusokat, a futott km-t, a műszakin készült képeket és egyéb fontos infókat is, hogy történetet kapjunk az autóról. Az alvázszám ellenőrzése összességében fájdalommentes és kifizetődő művelet.