Ismerkedjünk meg a Buick Skylark modelljével
Noha a General Motors prémium divíziója az elmúlt száz évben megannyi sikeres modellt dobott a piacra, a Buick Skylark még így is kiemelkedően szép pályát futott be. Az első példányok még 1953-ban jelentek meg, ám ekkor még korlátozott számban. A Roadmaster alvázára épülő luxuskabriók voltak ezek és a gyártásuk mindössze két évig tartott.
Ezt egy hosszabb szünet követte, míg végül hét évvel később, 1961-ben megtörtént a típus valódi bevezetése. Kezdetben a Buick Special prémium alternatívájának szánták, majd a hetvenes években már ez vált a belépőszintű modellé. Egy évvel később megjelent a kétajtós kabrió kupé és az oszlop nélküli, keménytetős változat is, ezek már teljesen egyedi kivitelnek számítottak.
Ennek megfelelően egy motorfrissítés is történt és a bevált V8-as helyett egy magasabb sűrítési arányú, négyhengeres változatott kapott a Buick Skylark. Ez a gyakorlatban plusz 30 lóerőt jelentett és további érdekesség, hogy ez az első olyan amerikai autó, amelyben sorozatgyártásra egy V6-os motort alkalmaztak.
1963-ban aztán a Special karosszériáját jelentősen átalakították, és kisebb változtatásokat hajtottak végre a beltéren is, különösen a műszerfalon és a műszeregységen. Ez utóbbire rá is fért a finomhangolás, hiszen alapból csak sebességmérőt és üzemanyagszint visszajelzőt tartalmazott.
Az első generáció sikere
1964-re aztán már olyan eladásokat produkált a típus, aminek köszönhetően teljesen önálló termékcsaláddá válhatott. Ennek következtében új alvázat és egy öntöttvas blokkos, 3,7 literes V6-os motort kapott. A kétajtós kupé és szedán mellé utóbbiból készült egy négyajtós változat is, így a paletta jelentősen kibővült.
A konkurencia eladásait figyelve a General Motors jó érzékkel vezette be egy évvel később a Buick Skylark Gran Sport kivitelét, aminél a teljesítményre került a fő hangsúly. A négy hengeres, karburátoros V8 mellé természetesen dupla kipufogó dukált, a 325 lóerő pedig lehengerlő volt.
1967-ben már ötféle karosszériaváltozat volt elérhető, a szövetségi előírásoknak megfelelően pedig alapfelszereltséggé vált a kétkörös hidraulikus fékrendszer, a biztonsági öv és az energiaelnyelő kormány. Emellett az utasok biztonsága érdekében megjelentek a süllyesztett kezelőszervek a műszerfalon. 1968-ban aztán bemutatkozott a második generáció, ami komoly változásokat hozott magával.
Ugyan az alváz megmaradt, a két-, illetve négyajtós modellek tengelytávja eltért. Az új széria már oldalsó jelzőlámpákkal került forgalomba és a parkolófény is alapfelszereltséggé vált. Jelentősen átalakult a választék is.
Az alap Buick Skylark kétajtós keménytetős kupéként, illetve négyajtós szedánként volt kapható. Ellenben a Custom, ami a belépőkategóriát képviselte, kétajtós kabrió, illetve kupé, valamint négyajtós keménytetős szedán formájában volt elérhető. A korábbi V6-os motort felváltotta egy soros hathengeres, ami mellett választható volt a 230 lóerős V8-as is.
A Buick Skylark népszerűsége töretlen maradt
Az 1975-ös harmadik modellfrissítést követően egyre nagyobb hangsúlyt kapott a konkurencia és a vásárlói igények által diktált dizájn követése. A nyolcvanas évek első öt évében egy új architektúrára épült változattal jelentkezett a típus, ami végül rendkívül sikeressé vált. Ez idő alatt ugyanis közel egymillió darabot értékesítettek, ezt a számot pedig a későbbiekben már megközelíteni sem sikerült.
Az ezt követő két arculatváltás már mérsékeltebb eredményeket produkált, végül 1997-ben megszüntették a gyártást. Ezután a gyár 15 éven keresztül, a Verano megjelenéséig nem is jelentkezett újabb kompakt autóval. A Buick Skylark ezzel együtt a General Motors egyik legnépszerűbb modelljévé vált, mégpedig teljesen megérdemelten.
Tudniillik nem csak remekül pozícionálták ár-érték arányban, de az évtizedek során kiemelt figyelmet fordítottak a formavilág és a biztonsági kiegészítők naprakészen tartására is. Ugyan a legtöbb kivitele még ma sem tekinthető ritkának, a jó állapotú darabok már gyűjtői darabnak számítanak, különösképp a limitált számú Roadmaster példányok.
