Infók a Chevrolet Monte Carlo járgányról
A Chevrolet Monte Carlo az amerikai gyár első luxusautója volt, nem véletlenül kapta nevét a fényűzésről és pompáról elhíresült monacói városról. 1968-ban a General Motors átállt az osztott tengelytávos kivitelezésre, ennek jegyében mutatta be egy évvel később az A-platforma épülő Pontiac Grand Prix-t.
A hosszított motorháztető robosztus megjelenést kölcsönzött a karosszériának, a változás pedig pozitív visszhangot váltott ki a vevők részéről, még az ár igen jelentős emelkedésének ellenére is. Ez az alap aztán olyannyira bevált, hogy a későbbiekben egy teljesen önálló osztállyá lépett elő, G-platform néven.
A Chevrolet Monte Carlo az első tervek alapján a Grand Prix alternatívájaként lépett volna be a kínálatba, ám a hatalmas siker ezt felülírta. A koncepcióautó kifejlesztésénél a dizájnt a Cadillac Eldorado formái ihlették, a hivatalos bemutatóra pedig 1969 szeptemberében kerülhetett sor.
Chevrolet Monte Carlo – a megfizethető luxus
Az 1970-es modellévben debütáló első generáció a kezdeti gyártókapacitási problémákat leküzdve gyorsan sikeressé vált. Az egyedi megjelenésű, téglalap alakú hűtőrács és a körbefutó króm díszítés már messziről eleganciát sugallt, a prémium belső és a kiváló menetteljesítmény pedig együttesen a felső kategóriába pozícionálták a típust.
A hajtásról egy kisblokkos V8-as motor gondoskodott, a 250 lóerő és a közel 470 Nm nyomaték pedig bőven elegendő volt még a lendületesebb közlekedéshez is. Az alapnak számító kézi váltó mellett kérhető volt a kétfokozatú Powerglide automata is, ám a valódi luxus az extra opciók bepipálásával vált elérhetővé.
Változó áttételű szervokormány, elektromos ablakok, légkondicionáló, elektromos ülések, középkonzol, teljes műszeregység, és még jó néhány apró kiegészítő rendelhető volt, ám a teljes listával már igen borsossá vált a Chevrolet Monte Carlo ára. Ez azonban nem jelentett problémát, hiszen már az alapmodell is rendkívül jól felszerelt volt, ahhoz mérten meglepően jutányos áron.
Ennek köszönhetően az egymást követő szériák mind sikeressé váltak. A következő négy generáció megőrizte a kezdeti formavilágot, ám egyre inkább a középkategóriát célozta a tervezés. A legnagyobb változást 1982 hozta el, ekkor ugyanis a General Motors az A-karosszériás modellek kapcsán átállt az elsőkerék meghajtásra. Hat évvel később a típus kivezetésre került, helyét a Lumina váltotta fel.
Chevrolet Monte Carlo SS – a sportosság jegyében
Már a gyártás második évében, 1971-ben választható opcióként bevezették az SS csomagot, ami egy 360 lóerős, 7,4 literes V8-as motort takart, megerősített felfüggesztéssel és szélesebb abroncsokkal. Noha a csomag nem jelentett túl nagy többletkiadást, a népszerűség elmaradt, így végül alig 2000 példányt értékesítettek ebből a változatból és ezt a módozatot kivezették.
12 évvel később aztán újjáéledt a Chevrolet Monte Carlo SS. A Super Sport csomag 1983-ban ismét rendelhetővé vált, új első orr-résszel, hátsó spoilerrel és V8-as motorral. Két évvel később a széria megerősített lengőkarokat kapott, az alapmotor azonban maradt a jól bevált 180 lóerős, 5 literes változat.
Az állóvizet az 1986-ban debütáló Aerocoupe modell kavarta fel. A Super Sport karosszéria ekkor jelentősebb módosításokat kapott, ilyen volt például a mélyebben lejtő hátsó ablak és a rövidebb csomagtérfedél, ami a korábbi SS változatnál alacsonyabb spoilerrel rendelkezett.
Az ezredfordulót követően az ötödik generációban aztán még egyszer feléledt a Chevrolet Monte Carlo Super Sport változata és a szívómotoros kiadás mellett egy kompresszoros konstrukció is napvilágot látott. 37 év elteltével azonban a General Motors vezetői úgy döntöttek, kivezetik a márkát a piacról. Ennek több oka is volt.
A legnagyobb problémát a kupék egyre csökkenő eladásai jelentették, lévén az utolsó években már az 50 ezret sem érte el az évente értékesített példányszám. Emellett a gyár ekkor készült visszahozni a Camaro-t, így a házon belüli konkurencia elkerülése érdekében a Chevrolet Monte Carlo megszüntetése volt gazdaságilag a legoptimálisabb döntés.
