Ford F-150 2015 – a pickup-ok izomautója

A januári Detroit Auto Show egyik legszebb példánya lehetett az új Ford F-150, ami már ebben az évben kapható lesz. Jó hír mindazoknak, akiknek erre a hatalmas és kényelmes pickup-ra lenne szükségük. Minden tekintetben felülmúlja elődjét, és a Ford bízik abban, hogy továbbra is a pickup modellek maradnak az egyik legjövedelmezőbb és legnépszerűbb autói.

A Ford hat éves fejlesztésére tesz pontot az új pickup, ami az üzemanyag hatékonyság és időtállóság kettős jegyét viseli magán. A Ford F-150 egyéb változtatásokat is végrehajtott az új modell megépítése során, mint például az alumínium keret a kisebb súly elérése érdekében, és a kisebb a motorok bevezetése, mindezt anélkül, hogy gyengítenének a Ford pickup-ok teljesítményén, valamint a Ford vásárlók hűségén.

Határozott megjelenés

A motor kínálatban az eddigi 6,2 literes V8-as motor helyére alap motorként egy kisebb 3,5 literes, nem turbófeltöltésű V6-os kerül, illetve 5 literes V8-as és 3,5 literes EcoBoost duplaturbós V6-os motor. Köztes lehetőségként pedig 2,7 literes EcoBoost V6-os turbó motorral is forgalmazzák majd. A Ford azt ígéri, hogy a vásárlók legalább olyan erősnek érzik majd az újdonságokkal, ám kisebb motorral szerelt F-150-et, mint egy V8-as motorral.

 

Már meg sem lepődünk, ha a beltérbe kukkantva mindenféle csodaelektronikával találkozunk, ami még kényelmesebbé teszi mind az utazást, mind az esetleges teherszállítást.

A 21. századi igényeknek megfelelően az új pickup-ban mozgatható LED-es fényszórók, tükrök találhatók, emellett 360 fokos kamerarendszer, és egy rejtett rámpa azoknak, akik szívesen szállítják motorkerékpárjukat vagy quadjukat (ATV) a platón.

Emellett minden olyan elektronikus „ínyencség”helyet kap a Ford F-150-ben, ami a hatalmas tank terelgetését megkönnyíti.

.