Az F1 ihlette magyar hibrid szuperautó igencsak ígéretes

Volt idő, amikor tengert lehetett rekeszteni a szuperautó gyártókkal, azonban az elmúlt években a trend sajnos kezdett alábbhagyni.

Egyre szigorúbb kibocsátási normáknak kell megfelelni, ezért az Audi és a Volkswagen is bejelentette, hogy leállnak a belső égésű motorok fejlesztésével.

Ez persze nem a vég, de a szuperautók más jövő elé néznek. Elektromos jövő felé. Vannak azonban elszánt egyének, akik nem hajlandók megválni a klasszikusoktól, vagy legalábbis nem egészen.

Kincsem GT
Forrás: ruetir.com

Ian Callum és a Kincsem

 

A szuperautó-radaron nemrég feltűnt egy új startup próbálkozás, melyet Bak Tibor alapított és egyből partnerkapcsolatot is alakított a korábbi Jaguar és Aston Martin tervező és hírességgel, Ian Callum-al.

Ian komoly hírnévre tett szert a piacon szuperautók tervezésével és rengeteg ikonikus külsőt köszönhettünk neki az évek során.

A tervező ezúttal a magyaroktól merített ihletet és legújabb szuperkocsiját márkáját Kincsem-nek nevezte el, mellyel célja egy digitális luxus márka megteremtése a szuperautók piacán.

A Kincsem startup cég első autója a „Hyper-GT” becenevet kapta, és lehet, hogy végső neve is ez lesz, miután Callum befejezte a tervezést és a gyártás megkezdődik.

Forrás: supercars.net

Bak Tibor szerint a Kincsem Hyper-GT egy elektromos rásegítésű szuperautó hibrid lesz, mely a Jaguar C-X75 projektet próbálja meg felidézni.

Ezt a Jaguar projektet egyébként szintén Ian Callum tervezte, de nem lett túl sikeres. Bízunk benne, hogy ezúttal a történelem más irányt vesz.

Jaguar C-X75, forrás: wikipedia

A név

A Kincsem cégnév egy híres magyar versenylónak köszönhető, melynek szintén ez volt a neve és a késői 1800-as években versenyzett aktívan.

Azért is jelentős ez a példány, mert a lóversenyzés történelmében azóta is tartja a rekordot a legtöbb sorozatban megnyert versennyel. Egész pontosan 54-et nyert egymás után. Ahogy Tibor fogalmazott:

„Kincsem versenyló története az inspiráció az egész cég és projekt mögött.

Kiképzése mögött úttörő módszerek és odaadás állt, ezért lett olyan sikeres. Eredménye máig felülmúlhatatlannak számítanak. Mi is hasonló úttörő hozzáállással viszonyulunk a digitális technológiához, ezáltal lehetővé téve, hogy korlátok nélkül alkossunk és az egyént helyezzük a folyamat központjába. Autóink tulajdonosai a dinamikus testreszabhatóság olyan új szintjét fogják megtapasztalni, melyre még nem volt eddig példa az autóiparban.”

Mit tud majd a szuper izomautó?

A versenyló örökségét ünnepelve a Kincsem Hyper-GT szuperautóból mindössze 54 darab fog készülni.

Mindegyik teljes mértékben kézzel fog készülni az Egyesült Királyságban és egy F1 ihlette, hatalmas teljesítményű és fordulatszámú hibrid motor kerül majd bele. A belső égésű motor komplett specifikációi még nem publikusak, de a hírek szerint 4 elektromos motor fogja támogatni menet közben, pont, mint ahogy a Jaguar C-X75-nél tervezték.

Tényleges számadatok lóerőről, nyomatékról és egyebekről nem derültek még ki, de a kocsi hivatalosan várhatóan még 2021-ben be lesz mutatva, a kész darabok szállítása pedig 2023-ban kezdődhet meg.

A Kincsem projektnek egyébként nem csak a Hyper-GT az egyetlen terve. Az ebbe kerülő motort elvileg egy hiperluxus SUV-ban is fel fogják használni, melyet a Rolls-Royce Cullinan és talán a hamarosan érkező Ferrari Purosangue versenytársának fognak szánni.