AMC Rebel

Néha nehezen érthető, hogy egyes izomautóknak miért van csillagászati ára. Ilyen például az 1967-es keménytetős Mustang, amelyből 50 000 darabot gyártottak, és mégis egyetlen ilyen autó ára eléri a 100 000 dollárt.

Míg közel abban az időszakban (1970-ben) gyártott AMC Rebel, amelyről az alábbiakban szót ejtünk csak 50 000 dollárba kerül.

Ez a nagyarányú árkülönbség bizony eléggé bosszantó, ha azt vesszük figyelembe, hogy a szóban forgó autó egyike annak a két AMC Rebelnek, amelyet ugyanazzal a felszereltséggel és színösszeállítással gyártottak.

AMCRebel1970
 

Ezt a C oszlopra szerelt Rebelt 6.0 literes, 340 lóerős V8-as motorral, és egy négysebességes váltóval szerelték fel, 5 004 mm hosszú és 2 896 mm tengelytávval rendelkezik, emellett még légkondicionálóval is ellátták további 44 társával együtt.

Az 1970-es Rebel kupé változata egy újratervezett hátsórészt kapott, a masszívabb lökhárítót és a keménytetőt egy újabbra, sokkal lejtősebbre cserélték, ezen kívül a hátsólámpák egy „hurokba” kerültek az új hátsó lökhárítón.

Miért ez az alacsony ár? Erre a több évtizedes kérdésre az az egyszerű válasz, hogy a AMC Rebel nem annyira nagy igényű, mintha Mustang.

AMCRebel

A maga 340 lóerős, V8-as motorjával, amellyel 14 másodperc alatt teszi meg a negyed mérföldet (402,3 métert) az AMC Rebel sem nevezhető lomhának. Gyors, hálókocsi méretű, és mégis átkozottul menő.

Ezekkel a képességekkel mindene meg volt ahhoz, hogy elillanjon kora rendőrei elől.

Felmerül tehát a kérdés, hogy egy ilyen nagyszerű jármű, mint ez a AMC Rebel miért van ennyire mellőzve?

AMCRebelint

Talán John Cena a „Pro wrestler” sztárja ezt az autót is megvásárolja a veterán autó kollekciója számára. Igaz ugyan, hogy már tulajdonosa egy Rebelnek, ám az nem ennyire egyedi.