A régi autók előnyei és hátrányai – kérdések és őszinte válaszok
A veterán járművek kifejezés hallatán sokak lelki szemei előtt a régi autók jelennek meg. Nos, a valóságban a kép ennél jóval árnyaltabb, ugyanis nem minden régi autó veterán, viszont minden veterán autó régi, hiszen csak azok a gépjárművek kaphatják meg ezt az igencsak megtisztelő rangot, amelyek minimálisan 30 évesek – és sorra meg is feleltek az oldtimer autók felé támasztott elvárásoknak.
A cikk további részében régi kocsi vagy régi autó kifejezés alatt minden esetben azokat a járműveket értjük, amelyen veteránok, vagy idegen szóval élve, oldtimerek.
Oszlassunk el néhány tévhitet
Többekben felmerülhet a kérdés: a nagyiék garázsában porosodó 30 éves Wartburg már veteránnak számít? A válasz egyértelműen az, hogy nem – de ez nem zárja ki automatikusan azt, hogy az adott autó ne szerezhetné meg az OT rendszámot (oldtimer rendszámot).
Ahhoz viszont, hogy ez az álom valóra válhasson, egy sor igencsak fontos minősítést kell megszereznünk, illetve a verdának több vizsgán is sikeresen kell szerepelnie. Kétségtelen, hogy a régi autók, ha rendelkezünk az oldtimer minőségüket igazoló szükséges okiratokkal, számos előnyt élveznek az azonos korú, veterán minősítéssel nem rendelkező társaikkal szemben.
Ha viszont a kocsi nem minősített, lehet akár 100 éves is, az utakon és a műszaki vizsgán is ugyanazok a szigorú szabályok vonatkoznak rá, mint a legújabb modellekre.
OT és FIVA – mi a kettő közötti különbség?
Hazánkban a MAVAMSZ-hoz (Magyar Veteránautós és Motoros Szövetség) kell fordulnunk abban az esetben, ha az autónkat szeretnénk veteránná nyilvánítani. Ha a verda jelesre vizsgázott az állapotfelmérés és az esztétikai jegyek vonatkozásában, megkaphatja a megtisztelő OT rendszámot, illetve egy roppant dekoratív réztáblácskát is, ami az oldtimer-ségét hivatott jelképezni.
Amennyiben a régi autók rendelkeznek OT rendszámmal, nem kell utánuk teljesítményadót fizetni és a műszakira is csupán öt évente kell részt vennünk.
Az OT rendszám azonban nem örökérvényű. Öt évre szól csupán, ezután újra át kell esnünk a vizsgán (illetve tulajdonoscsere esetén is). Ahogy azt korábban említettük, az OT minősítéssel rendelkező régi autóknak egy csomó kedvezmény is jut, különösen a műszaki vizsgán.
A biztonsági öv, az index vagy a lápmákban lévő E-jelzés hiánya nem jelent hátrányt a műszaki vizsgán, ha ugyanis kiderül, hogy az említett tartozékok még nem voltak kötelezők (vagy egyáltalán nem is léteztek) az autó gyártásának évében, a jármű ezek hiányában sem buktatható. A műszaki környezetvédelmi része is másként konkretizálódik ezen autók esetében – a régi autók gyártásánál ugyanis még nem létezett az a technológia, ami lehetővé tette volna a károsanyag szűrést.
FIVA, azaz nemzetközi veteránvizsga
A FIVA és az OT alapjaiban hasonlítanak egymásra, azzal a különbséggel, hogy az előbbi nemzetközi veteránvizsgát takar, amelynek birtokában akár felsőkategóriás veteránversenyeken is elindulhatunk. Ez a vizsga drágább, mint az OT, de cserében csupán tíz évente kell megújítani.
A FIVA minősítést kapott régi autók szintén számos adókedvezményt élveznek, a műszaki vizsga az esetükben is enyhébb kritériumrendszerrel operál. A FIVA ezenkívül nagyban növeli az autó értékét – ez nyilván tulajdonosváltás esetén válik relevánssá.
Az eladó régi autók színes palettát járnak be
Amennyiben veterán autó vásárlásán gondolkodunk, bizony mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, különösen, ha restaurált-mentes járművet szeretnénk venni. Ezek az eredeti autócsodák tulajdonképpen a múlt kézzel fogható patinás lenyomatai. Egy minden ízében oldtimer autó nem „akarja” letagadni a saját korát, büszkén viseli magán az eltelt évek nyomait.
Fontos tudni, hogy a kissé megkopott fényezés nem vesz el az autó értékéből, különösen, mivel a régi autók festésénél speciális akrilfestéket használtak, ami bizony az idő múlásával kötelezően megkopik kissé.
Az viszont kétségtelen, hogy ezeket a verdákat nem olcsón mérik – egy jó minőségben lévő autó vételdíja is magas, arról nem is beszélve, hogy a tulajdonoscsere miatt indokolttá vált OT minősítés felújítása is pénzbe kerül. Amennyiben pedig a régi amerikai autók valamelyike csavarta el a fejünket, még mélyebbre kell nyúlni a zsebben.
Apropó, amerikai autók!
A veterán autók szerelmesei között rengetegen vannak, akik szívét kifejezetten az USA-ban gyártott autócsodák dobogtatják meg – ezen csöppet sem csodálkozunk. Viszont, ha egyenesen Amerikából szeretnénk autót venni, egy sor fontos dologgal kell tisztában lennünk. Első lépésként kell találnunk egy megbízható amerikai autókereskedőt, és, ha lehet, vegyünk részt liciteken is.
Azt azonban ne feledjük el, hogy – mivel az árverésen nem vagyunk személyesen jelen, nem vizsgálhatjuk meg közelről a kiszemelt autót- a járműről közölt fotók csalókák, „kozmetikázottak” is lehetnek.
A két legnépszerűbb árveréssel foglalkozó oldal a https://www.copart.com/ és a https://www.iaai.com/ – ezekre a világ bármely pontjáról regisztrálhatunk. Fontos tudni, hogy az előbbire magánszemélyként is regisztrálhatunk, az utóbbinak a szolgáltatásait viszont kizárólag a cégek vehetik igénybe.