A 2020-as Ford ShelbyMustang egy vad autó a mindennapokba

A Ford Shelby GT500 egy igazi vadállat a versenypályán, mely nem meglepő, hiszen első sorban sportautóról, izomautóról van szó, melynek maximális potenciálját a pályán lehet kiélvezni. Sokan elvitték azonban a GT500-at a városba is és meglepően tapasztalták, hogy a városi utakon és környezetben is remekül teljesít ez a sportkocsi.

A Shelby GT500 mára már egy igazi ikonná nőtte ki magát, és neve egy egyszerű receptet implikál: rengeteg nyers erőt belepakolni egy visszafogott külsőbe. Ez a gondolat már sok éve bevált, és a 2020-as GT500 is hasonló recept alapján készült. Egy 5.2 literes, turbóval felszerelt 760 lóerős járgányról van szó, mely vadul szeli a versenypálya kanyarjait, egyeneseit, és a városban is kitűnő vezetési élményt nyújt. Ha belenézünk a motorba és megmérjük teljesítményét, akkor hamar kiderül, hogy a 2020-as Shelby a Ford által valaha gyártott legerősebb izomautó. A 2020-as GT500 egy igazi klasszikusnak ígérkezik, melyre a jövőben is fogunk emlékezni, és elődeivel szemben nem csak azért, mert egy egyenes úton gyorsan tud menni.

A 2013-14-es GT500 egyértelműen egy szörnyeteg volt. Nyers volt, tele volt erővel, és volt egy olyan feelingje, mely sok évvel ezelőtt volt jellemző a szuperkocsik világában. Egy elmúlt korszak felelevenítése volt, és legnyersebb valójában egy ízig-vérig Mustangról volt szó. Sokan éppen ezért nem is bírták kezelni a kocsit és szokatlanul sok baleset, karambol volt a 13-14-es modelleknél, ugyanis az autó egyszerűen túl erős és nyers volt. A Ford egy kicsit más irányzatot vett a 2020-as modellnél. Az új Shelby még mindig bivalyerős, azonban finomítva lett eléggé ahhoz, hogy jól kezelhető legyen, továbbá kényelmes és dinamikus vezetési élményt nyújtson.

 

A versenypályán a GT500 fejest ugrik a kanyarokba és ágyúgolyóként robban ki belőlük, repesztve aztán az egyenes szakaszokon. A gyorsulási pályán a negyed mérföldet kevesebb, mint 11 másodperc (10.89) alatt teszi meg, az utcán pedig kényelmesen lehet vele a piros lámpák között mozogni. Az új GT500 egyértelműen olyan kocsi, melyet munkába és hazafelé is kényelmesen el lehet vezetni.

Nem neheztel a városi sebességeken, kényelmes és praktikus. A kocsi 7 sebességes manuális váltóval érkezik, megtartva a sportstílust és a vezetői kreativitást, a DCT pedig tökéletesen adja át a motor erejét a gumiknak. Az új technológiás hétsebességes váltónál a váltás villámgyors, alig 80 századmásodperc alatt el lehet egy váltást végezni, így a kocsi szinte semmi momentumot nem veszít váltások között. Amikor piros lámpák között megyünk, a váltások kifinomultak, annak ellenére, hogy obszcén erőt adnak át a motorból a kerekeknek.

Sok tesztelő elmondta, hogy a városban egyáltalán nem érezték, hogy a GT500 ereje a városban túl sok lenne. Remekül be van kalibrálva a vezetési élmény kis sebességeken is. Tegyük hozzá, hogy mindemellett a kocsi 3.3 másodperc alatt van százon, ha engedjük, hogy szárnyaljon, mégis a városban is kecses jószág. Ez egy olyan extra, mely a 13-14-es modellnél nem igazán volt meg. Az új 2020-as modell sikerének egyértelműen kulcsa az, hogy városban is jól teljesít, ugyanis nem mindenki keres már manapság a Mustang-okban sportos izomautót.

Sokan csak a Mustang külső miatt választják a Shelby GT500-at. Ezzel a modellel a Ford egyértelműen a belépő szintű Porsche és BMW sportautó vásárlókat célozza meg, mint egy remek alternatíva egy ikonikus autó személyében. A GT500 egyértelműen nem akar egy európai sportkocsi lenni, mégis felveszi a versenyt Európa legjobb sportjárgányaival.

A városi visszafogottság ne tévesszen meg senkit. Ha odalépünk a pedálnak, akkor az igazi Mustang hamar kibújik a zsákból. A Ford mérnökök egyértelműen egy erőművel szerelték fel az új Shelby-t, mely megesz minden pályát reggelire. A DCT rendszer garantálta a tökéletes váltásokat kanyarokból kiugorva és a leváltásokat is, amikor beérkeztünk egy kanyarba. Érdemes kiemelni az abroncsok és a felnik teljesítményét is, ugyanis a legextrémebb körülmények között is képesek voltak az autót a pályán tartani.

A jelenlegi izomautó piacon a 2020 Mustang teljesítménye az egyik legjobb a kategóriában. Habár a Dodge SRT HellcatRedeye a negyed mérföldeken ott fogja hagyni a GT500-at, az első kanyarban már el is robog majd mellette a Mustang, köszönhetően a jobb manőverezésnek és váltásnak. A negyed mérföldes pályán a Mustang 11 másodperce igazából manapság már nem igazán eget rengető eredmény, de ezt a kisebb negatívumot egyéb karakterei kompenzálják.

Amikor először beindították a Ford mérnökei a kocsit, a tesztelők meglepődtek az igazán böszme hangon, mely kijött belőle. Az egyik tesztelő megkérdezte az egyik mérnököt: a GT500 hangosabb, mint a GT350? A mérnök nevetett, majd azt mondta: mindkettő legális.

Nehéz megmondani, hogy a Mustang széria hova tart majd az új GT500 után, ugyanis lehet, hogy tökéletest alkottak a tervezők. Sokan kérdezték: hogyan tud a Ford még fejleszteni, miközben megtartják a ShelbyCobra örökséget? A jövö jó eséllyel az elektromos kocsiké, nem? Nos, valóban, azonban jelenleg a Shelby GT500 egy tökéletes izomautó darab. Vagy mégsem egészen így van?

Sajnos nem minden tökéletes. Nem is a kocsi teljesítményével van baj, hiszen arra egyértelműen nem lehet panasz. A kocsi belseje az árhoz képest kicsit szerény. Ha a full extrás verziót választjuk, akkor az ár már könnyen elérhető a 100.000 dollárt. A teljesítmény egyértelműen megéri az árat, azonban a kocsi belseje olyan, mintha egy 30.000 dolláros kocsi belsejét néznénk. Habár nem számít rossznak, a belső egyértelműen alulmarad a BMW M3 és AMG C modellekkel szemben e téren, ami a Ford-nak bizony kerülhet egy kis profitba. Mindezek ellenére a 2020 Ford Shelby GT500 egyértelműen csúcsdarab, mely sok évig meghatározó izomautó lesz a piacon.

Forrás: techcrunch.com