Blog

Latest Industry News

Modern izomautók – BAC Mono

A 2015 második felében elhatalmasodott migráns válság közepette, üdítően hatott ránk a hír, hogy a Váralagút falának csapódott BAC Mono-t tulajdonosa nem a legközelebbi bontóba vontatta, hanem visszaadta a gyártónak, hogy tanulmányozhassák azt, és felhasználhassák a sport autó további fejlesztésénél.

Ennél nemesebb célt el sem képzelhetnénk egy eredetileg jobb sorsra szánt izomautónak. Ezzel a gesztussal a tulajdonos valamennyire kiköszörülte a csorbát, amit azzal követett el, hogy az alagút falának csapta autóját.

BAC Mono

BAC Mono

De mit is tudunk mi halandó izomautó rajongók a BAC Mono-ról? Ebből a „csupán” negyvenmillióba kerülő sport izomautóból mindössze 33 létezik, és a Váralagútban szerencsétlen végét lelő darab a 25-ös sorszámot viselte. A helyébe lépő új darab, amellyel a kanadai üzletember furikázik Budapest nem éppen tükörsima utcáin, a 30-as számot viseli büszkén.

BACMono2

2009-ben alapította a Briggs Automotive Company (BAC) angol sportkocsi gyártó céget, az ennek nevüket kölcsönző testvérpár, azzal a kinyilvánított céllal, hogy különleges utcai sportautókat gyártsanak a gyorsaság és a versenyzés szerelmeseinek.

A cég mögött olyan nagy nevek állnak, mint a Hewland, Cosworth vagy a Kumho, 2011-ben kezdték el a Mono együléses sportautókat gyártani.

Az autó érdekessége nem is igazán a teljesítménye, hiszen a Cosworth által gyártott 2,3 literes, 285 LE-s, 279 Nm nyomatékot leadó Ford Duratic motor teljesítménye nem a legnagyobb, amit láttunk már sportautóba szerelve.

BacMono5

A roadster különlegességét a szénszálas, könnyűszerkezetes, ám ennek ellenére nagyon masszív karosszéria, az alacsony súlypont mérnöki pontosságú elhelyezése adja. Mindehhez még hozzájön a félig automatizált hatsebességű váltó is, ennek feladata, hogy a váltás 35 ezredmásodperc alatt befejeződjön.

Így hát nem csoda, hogy a 0-100km/h gyorsuláshoz csak 2,8 másodpercre van szüksége.

A 285 LE párosítása az 580 kg-mal, és a sportautó által termelt 80 kg-nyi leszorító erővel optimálisan hozzájárul az autó teljesítményéhez.

BacMono4

Mivel minden Mono egyedi megrendelés alapján készül, így a cockpit teljes egészében a vezetőre van tervezve, hogy ergonómiailag teljes mértékben megfeleljen a sofőr alkatának, elvárásainak.

A BAC Mono kormánya leginkább a formaautókéhoz hasonlít, itt is megtalálhatóak a különféle kezelőgombok és visszajelzők.

Ha azok közé a szerencsések közé tartozunk akik megtudnak vásárolni egy ilyen szuper sportautót, ne várjunk luxust, mert itt nem azon van a hangsúly, hanem a nyers versenyautó érzeten. Felejtsük el a sztereót, és meg inkább a légkondit vagy a tetőt, a nyitott tetejű együléses Mono-ba csak belecsusszan a vezetője, és amikor beköti magát az 5 pontos biztonsági övvel leginkább egy Forma 1-es autó pilótájának érezheti magát.

BACMono3

Ehhez hozzájárul a motor mellett az autó teljes kialakítása, a felfüggesztés, a 17-es kerekek, a futurisztikus megjelenése is.

Egyedül csak az kényszeríthet néha megállásra, ha a 35 literes tankból kifogy az üzemanyag, de egy gyors utántöltés után, máris száguldhatunk tovább.

A BAC Mono fogyasztásáról nem tudunk hivatalos adattal szolgálni, de itt azt írják, hogy 6,7 liter vegyesben, ám annak aki megengedhet magának egy ilyen 80.000 fontos „kis-kocsit” nem okozhat gondot a fogyasztás. Ugye? J

Back to top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás