A Genfi Autószalon brutális izomautói

Néhány napja vette kezdetét a 84. Genfi Autószalon, amelyen idén is bemutatkoztak a gyártók legújabb izomautói.

Az egyik legfeltűnőbb példány a Ferrari California T volt! Érdekesség, hogy az olasz autógyártó egyetlen modellel érkezett, ám az összehajtogatható tetős cupékabrió számtalan érdekességet tartogatott a látogatók számára. A teljesen új koncepció alapján készült turbófeltöltéses V8-as , 3,9 literes motor 560 lóerő leadására képes, amihez 755 Nm nyomaték társul. A gyártó szerint a turbófeltöltés ellenére sem romlott az autó gázpedálra adott reakciója. Nem csalás, nem ámítás a gyári adatokat szerint 3,6 másodperc kell a 100 km/óra eléréséhez, a végsebesség pedig komoly 316 km/h!

Az Autószalon másik érdekes sportautója a Koenigsegg One:1, különlegesség a javából, és hogy mire képes? Lássuk!

 

Akinek ismeretlenül cseng az autó neve, nem csoda, hisz egy svéd sportautó gyártóról van szó, akik nem kevesebbre vállalkoztak, mint megalkotni a világ leggyorsabb autóját. És, hogy ez mennyire sikerült nekik?

Az 5.0 literes, V8-as alumínium blokk, 1341 lóerőt ad el, nem mellesleg ugyanennyi az autó össztömege is, csak kilogrammban. Az 1371 Nm-es nyomaték arra képes, hogy 20 másodperc alatt érje el a 400 km/óra sebességet. 400 km/óra sebességről álló helyzetbe kerülni 10 másodpercre van szüksége az izomautónak. Ehhez a szuper biztonsághoz csupán az kell, hogy a karbon-kerámia tárcsákba szinte beleharapjon a fékrendszer, aminek az erejét az is jól mutatja, hogy 100km/óráról 28 méteres fékutat tesz meg az autó.

Duplakuplungos, hat sebességes váltó továbbítja az erőt a kerekek felé, így akár a 450km/órát is el lehet érni, ami már valljuk be szédületes tempó!

Amennyiben azon gondolkodna a kedves olvasó, hogy szívesen magáénak tudna egy Koenigsegg One:1 csodajárgányt, rossz hírünk van, a Genfi Autószalonra készült 6 darab mindegyike gazdára lelt már.

A McLaren sem maradhatott otthon, hisz nem sokkal a Genfi Autószalon előtt tette közé a McLaren 650S adatait. A szuper sportautó egyik feltűnő érdekessége, hogy messzemenően takarékos, átlagfogyasztása 11,7 liter/100 km!

A 3,8 literes biturbós, V8-as motor 650 lóerővel és 678 Nm nyomatékkal rendelkezik, amit alaposan ki is használ, ha azt vesszük, hogy 3 másodperc alatt éri el a 100km/órát. Emellett a belső felszereltség is fantasztikus, mindent megtalálhatunk benne, amire egy szuper izomautónak szüksége van, mindezt közel 200.000 font körüli induló árért.

Bemutatkozott a Lamborghini Gallardo utódja, a Lamborghini Huracán is. A Gallardo a tízéves gyártási ideje alatt több mint 14.000 darabot adott el, a bemutatóból ítélve a friss modell is hasonlóan sikeres lehet. Mintha szobrász tervezte volna az izomautó formáit, annyira mély és kifinomult vonalakkal találkozhatunk. Már a lámpák is egyediek, a dupla V alakú LED-es menetfény egy igazi bika szemét kölcsönzik a Lamborghininek.

A motor új fejlesztésű 5,2 literes, V10-es, Euro 6-os normarendszerű, 610 lóerőt és 560 Nm nyomatékot ad le. Mivel szuperkönnyű sportkocsiról beszélünk, így elképesztő menetteljesítménnyel találkozhatunk, a 100km/óra eléréséhez mindössze 3,2 másodpercre van szüksége, és még a fogyasztása is csak 12,5 liter. A duplakuplungos, 7 sebességes váltóműhöz négy kerék meghajtás jár, ahogy azt megszokhattuk a Lamborghinitől. A csoda sportkocsi alapára 169.500 eurotól indul.

.